2016. nov 6.

Transition in Action 2 - Megélni az Átalakulást

A Transition in Action 2 sikeresen lezajlott Augusztusban, egy kunszállási ökotanyán, öt EU tagállam fiataljainak részvételével. Az akció jelentős változásokat hozott az eseménynek otthont adó családi gazdaság, a kisváros, és talán ami a legfontosabb: a résztvevők saját életébe is. Az egyik szervezőt, Tracey Wheatley-t, a magyar Átalakuló mozgalom képviselőjét kérdeztük arról, hogyan állt össze a projekt, és mik a fő tanulságok.

“A “Transition” avagy az átmenet, az átalakulás mozgalma a fenntarthatóság mentén próbálja újjászervezni a helyi közösségeket úgy, hogy az emberek boldogabbak legyenek és jobban tudjanak együtt dolgozni. Azért neveztük el “Tranisition in Action”, azaz “Átalakulás Akcióban” néven ezt a programot, mert itt nem töltünk túl sok időt eszmecserével. Ez egy tapasztalat, hasonlóan gondolkodó emberek időleges közössége, akik elkötelezik magukat amellett, hogy együtt hozzanak létre valamit az őket körülvevő nagyobb közösség számára, amelynek a vendégei két héten át.
Az Erasmus Youth Exchange megfelelő eszköznek tűnt egy ilyen projekt finanszírozására. Az ötlet lényege, hogy a fiatalok segítenek építeni valamit a helyi közösség számára, amely ott is marad, miután távoznak, ahelyett, hogy csak egy képzésen vennének részt
.


Transition in Action 2: A Koncepció



“Kollégánk, Dóri  már régóta dolgozik átalakulós programokon, az Átalakuló Kecskemét tagjaként. Nemrégiben egy tanyára költözött, nem messze a várostól. Számos épületből és tágas terekből áll a tanya, ezért közösen úgy találtuk, megfelelő hely lenne a Kisközösségek Átalakulásban hálózata számára közösségi térnek, rendezvényhelyszínnek. Ezért nekiláttunk fenntartható módon infrastruktúrát fejleszteni itt. Ebben az országrészben a vályog egy igen általános építőanyag, ezért segíteni tudunk az épületek renoválásában és bővítésében az agyagos-vályogos szakértők felügyelete mellett.
Így is történt, falrepedéseket javítottunk, mozaikoltunk, és helyrehoztuk a kutat. Dóri így hasznosítani tudja ezeket a fejlesztéseket helyi kezdeményezéseihez, az önfenntartó gazdálkodáshoz, illetve az egész, országos hálózat: az Átalakuló Közösségek számára is keletkezik egy közösségi tér. A GrundK3rt, a budapesti városi kertészek, a Közösségek egyik tagszervezete már tartott is egy egész hétvégés workshopot, alig két héttel a Transition in Action 2 után. A fővárosban nem találtak volna könnyen megfelelő helyszínt egy ilyen rendezvényhez.

De készítettünk olyan dolgokat is, amelyek nem maradnak örökre Dórinál. Építettünk egy szállítható szoláris vízmelegítő rendszert, amely bárhol használható lesz, ahol szükség van rá. Ugyanilyen a “sinks-on-wheels” is, azaz guruló mosogató, amelyet bármilyen rendezvényre el lehet vinni, ahol a szervezők nem szeretnének eldobható műanyag evőeszközöket és tányérokat használni. 

Az együttműködés terei

 

“Nyitottak voltunk a megérkező résztvevőkkel. Mint minden nagyobb projektben, itt is voltak nehézségek - egészségügyi vagy családi gondok szóltak közbe, és nincs mindig kapacitásunk kompenzálni ezeket az akadályokat. Nóri, csapatunk egyik tagja őszintén fogalmazott, amikor mindenki összegyűlt a bemutatkozáshoz:

“Ez volt a tervünk, ebből ennyit és ennyit tudtunk eddig elvégezni. Ezek pedig azok a dolgok, amiket nem tudtunk befejezni. És ezeket kell megoldanunk együtt.” Ezzel már a projekt legelején sikerült felelősségérzetet ébreszteni: “Ez itt a miénk. Működnie kell."

 

A résztvevők megérthették, hogy ez egy történet, ami íródik, és amelybe most beleszólhatnak, amire fontos hatással lehetnek, sőt, arra is, hogyan fog véget érni.

Az első két napban bejártuk a területet, feltérképezve a helyi erőforrásokat. A résztvevőkkel együtt alakítottuk ki a munkacsoportok megszervezésének szabályait. A rotációt szem előtt tartottuk, azaz próbáltunk mindenkit a lehető legtöbb különböző workshopba beosztani.

 

 

A workshopok

Dóri tanyáján lehetett vályoggal dolgozni a falakon vagy a mozaikon, vagy segíteni Nórinak a közösségi méretezésű, fűthető paddal ellátott rakétatűzhely építésénél. Mindenféle faipari szerszámot is ki lehetett próbálni, mert egy másik tréner segítségével lehetett rovarhotelt építeni, ablakot szigetelni és a tanya főkapujának helyreállításán dolgozni. 

A második héten két újabb csoportvezető érkezett. A résztvevők folytathatták a munkát a vályoggal, vagy kipróbálhatták a fém upcyclingot, ahol hegesztés, flexelés segítségével gyárthattak hasznos tárgyakat hulladékfémből. A budapesti bringaműhely, a Cyclonomia segítsével kötélcsigát készítettek, egy a világ déli felén ismert és bevett módszerrel. A csiga behelyezése a kútba fizikailag és érzelmileg is megterhelő pillanat volt, mivel az eszköz több, mint száz kilót nyomott, és elsőre sikerülnie kellett húsz méter mélyre leengedni emberi erővel, nem volt második dobás. Eufórikus élmény volt a helyére juttatni, és igazi közösségi sikerélményt okozott.

Az idei év újdonsága volt, hogy nem csak a helyszínen voltak workshopok, hanem a faluban is csináltunk dolgokat.

 

Leó, az erdélyi roma ökogazda nagy örömmel vette a segítséget, ami igencsak elkélt nála, és amiért cserébe kedvezményes áron adta zöldségeit, amikkel főztünk. Ennek köszönhetően az élelmezésünket helyi és organikus forrásból tudtuk megoldani, tovább növelve a szinergiát a csapatunk és a két szomszédos falu: Kunszállás valamint Fülöpjakab között. Az élelmünk többsége szó szerint egy kilométeren belülről származott. Magunknak főztünk, teljesen húsmentesen, tehát erről is sokat tanulhatott, akit ez érdekelt. Ezzel kapcsolatban sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy mennyire hasznos volt a konyhában töltött idő, sokan nem ismerték ezeket a vegetáriánus fogásokat.

 

 

 Virág, a kerámiaművész a Dóriéval szemközti telken él. Felajánlotta, hogy megosztja tudását és dolgozik velünk. Korábban részt vett már Erasmus+ programban, így boldogan élt a lehetőséggel, hogy visszaadjon valamit, ezúttal mint tréner. A résztvevőink örömmel vették a csendes, fókuszált munkával töltött időt Virággal és az agyaggal. Virággal folyamatban van egy projektünk, amelyet később megosztunk majd: a mini kerámia rakétatűzhely gyártási terve.


 

 

 

Dilemmák, értékek, és egy különös kérés


Dóri idén költözött a tanyára. Bemutatkozott a helyieknek, és mesélt nekik a projektről is, arról érdeklődve, mit szólnának hozzá, ha 30-40 fiatal jönne ide nyáron két hétre, Európa számos országából? Beszélt a polgármesterekkel, a polgárőrséggel, a helyi közösségi ház munatársaival. Mindenkinek tetszett az ötlet, és a polgárőrség előállt egy különös kéréssel: ha már itt van ez a sok fiatal, van nekik egy öreg, orosz tűzoltóautójuk… segítenének felújtani? 

Érdekes kérdéseket hozott fel ez a téma. Elviekben szívesen segítünk nekik helyrepofozni ezt a múzeális értékű gépet, de mi a helyzet a festék lecsiszolásának egészségügyi kockázataival? Mi lesz a keletkező veszélyes hulladékkal? Az egészségügyi kérdést megoldottuk maszkokkal, de a hulladék kezelését nem, ami miatt a résztvevők kényelmetlen helyzetben érezték magukat - kompromisszumot kellett kötniük az általuk képviselt értékek és Dóri helyiekkel való kapcsolata között. 


Egy másik hasonló dilemma egy helyi nagygazdasággal volt kapcsolatos. Hiszen te, mint az Átalakulás elméletének gyakorlója, hogyan működhetsz együtt egy olyan helyi családdal, akik a megélhetésüket állatkínzásra alapozzák, mert az, ahogyan tartják az állataikat, másként nem nevezhető? 


Ezek az esetek felhívták a figyelmünket arra, hogy amikor helyi közösségekkel dolgozunk együtt, nincsenek egyértelmű, fekete-fehér helyzetek.

Úgyhogy, mit teszel? 


Arra helyezed a hangsúlyt, hogy olyan emberekkel kerültél kapcsolatba, akik Dóritól sétatávolságra élnek? Ha a beilleszkedése zökkenőmentesen zajlik, akkor talán ő maga is képes lesz a helyi közösséget a fenntarthatóság felé terelni. Vagyis a jelenlegi rosszat el kellene fogadni a későbbi Nagyobb Jó érdekében. De pontosan hol húzod meg a határt?

Közösségekkel dolgozva a kapcsolatra kell helyezni a hangsúlyt, de oly’ módon, hogy ne áruljuk el a saját magunk által képviselt értékeket. Ezek a helyzetek okoztak konfliktust a résztvevők között. Néhányan úgy gondolták, ez túl nagy kompromisszum. Heves viták folytak, mialatt közösen döntést hoztunk arról, hogyan folytassuk a programot."

A törzs


“Amikor egy csoport létrejön, különböző fázisokon megy át, amelyek során a tagok megismerik egymást és elfoglalják helyüket a közösségben. Ez néha harmonikus, néha nem. Az elején mindenki a legjobb arcát mutatja, csak később jelentkeznek a konfliktusok, egy nehéz, de szükségszerű szakaszban, amely során a csoport azonosítja normáit és stabilizálódni tud.

A Transition in Action 2 során két hetet kellett együtt tölteni, vidéki környezetben, sátorban aludva, napfénnyel melegített vizet és komposztvécét használva, miközben fizikai munkát kell végezni, résztvenni a házimunkában és a főzésben. Ez egy elég erős szűrő. Aki ide jelentkezik, nem légkondícionált irodában szeretne prezentációkat hallgatni. Szervezőként arra törekedtünk, hogy participatívan menedzseljük az eseményt, a résztvevők szemszögéből kiindulva, köztük olyan 17 évessel, aki életében először van külföldön, a 41 évesig, akinek ez a tizedik csereprogramja. Hagytuk a dolgokat áramlani - az elvárások rugalmasak voltak és folyamatosan alakítottuk őket, mivel a résztvevők szerettek volna a szerkezetre is hatással lenni. Másoknak inkább kihívást okozott az egyértelmű szabályok hiánya.


Egy idő után “a törzs”-ként hivatkoztunk magunkra. A barriók - így hívtuk az öt különböző nemzetiség sátorzónáit - vicces rituálékat szerveztek a tábortűz körül. Kifejlesztették a “Lavór Sound System”-et, a lavór közepére helyezett okostelefont. Hamar kiderült, hogy a magyarok és a bosnyákok is ugyanezt a szót használják erre a tárgyra. A barriók országainak aktuális slágereit nyomták rajta.

Semmi sem tökéletes, de nyilvánvaló volt, hogy a csoport nagyon gyorsan “megtalálta magát”.

Fel kell tennünk tehát magunknak a kérdést: minek köszönhető ez a spontán kialakuló harmónia?”

Megtanultuk a leckét

“Az egyik tényező azoknak a nagy létszáma, akik önzetlenül ajánlották fel segítségüket a közösséget működtető munkák elvégzésére, akik előléptek, ha egy feladatot el kellett látni. Fontos a kreativitás is, amelyre számos szép példát láttunk, és az ötleteket rögtön meg is osztották egymással. 

További tényező, hogy a szervezőcsapatnak már komoly tapasztalata volt. Annyi gyűlést, eseményt hoztunk össze az elmúlt években, sokféle helyzetben, különböző hátterű emberekkel, hogy talán már egész jók lettünk ebben - egy közös tér megteremtésében, fenntartásában, és elfogadtatásában.

A helyszín is pozitív szerepet játszhatott: egy kis gazdaság, fákkal, állatokkal, gyerekekkel. Napfény, rendszeres étkezés, kávé... Észrevettük, hogy ha feszültség keletkezett, az általában olyan infrastrukturális elemek környékén történt, amelyeket nem gondoltunk át kellően előre. Például jól jött volna egy nagy asztal, ahol mindannyian együtt ehetünk, ez is egy tanulság, amit a jövőben használhatunk.

 

Egy további tényező lehet, hogy nem nagy a tét: ez a csoport csak időleges. Ez pedig mindenkit arra motivál, hogy a legtöbbet kihozza ebből az eseményből, mielőtt visszatér megszokott életéhez. Emiatt könnyebben elfogadják azt is, ami nem tetszik nekik. Mások számára ez esélyt ad a csillogásra, lehettek a csoport bohócai, a problémamegoldók, az együttérzők.

És talán az is igaz, hogy amikor az idő szép, a társaság jó, a munka érdekes, akkor az emberek csodás dolgokat képesek alkotni együtt, és olyanokká válhatnak, amilyenek legbelül mindig is szeretnének lenni. Semmi sem ad többet, mint harminc másik remek ember pozitív visszajelzésében fürödni.

A környezetükkel kapcsolatban tudatos emberek számára rengeteget ad, hogy élesben próbálhatják ki, két héten át, hogy milyen abszolút minimális ökológiai lábnyommal, csak helyi erőforrások felhasználásával működtetni egy ilyen eseményt, és közben kemény munkát végezni.
A program után valaki azt mondta, igazán szemléletformáló élmény volt a számára az, hogy láthatta, képes arra, hogy úgy is éljen, amiért kiáll, amiről beszél, amiről gondolkodik. Amikor egy ember ezt átéli, bármi, ami ennél kevesebb és kompromisszumosabb, képmutatásnak tűnik. Hogyan tudsz komolyan venni egy klímaváltozásról szóló konferenciát, ahol az ebéd csomagolt importélelmiszer, és műanyagban tálalják fel? - ezt a kérdést egy résztvevőnk tette fel magának, hiszen ebbe a szituációba került, rögtön azután, hogy a mi programunk véget ért. 

Ez jött vissza sokaktól: nem gondolták, hogy ennyire jól tudnak teljesíteni egy ilyen élethelyzetben, mielőtt megérkeztek Kunszállásra. Megerősödött énképpel tértek haza, azzal a felismeréssel: “A mindenit, nem gondoltam, hogy ezt így lehet, és hogy ez tényleg menne nekem.

A rendezvényünk tele volt gyakorlati munkával, olyannyira, hogy többen panaszkodtak az elméleti részek hiánya miatt. De azt hiszem, így legalább sikerült bemutatnunk, hogy ha az Átalakulás elvei mentén élsz, boldogan is tudsz élni. Ha ez a következtetés megmarad ezekben az emberekben, akik többnyire a személyiségformáló, húszas éveikben járnak, és ezért döntéseket kell majd hozniuk, hogy hogyan élik az életüket, akkor kulturálisan és érzelmileg kötődni fognak az átalakulás ideájához. Otthon mind utánaolvashatunk könyvekben és interneten annak, amit átéltünk, az intellektuális részt sokkal könnyebb ezután felszívni, ennyi kapcsolódó gyakorlati tapasztalattal és érzelmi-kulturális élménnyel a hátuk mögött.

Én személy szerint egy olyan korban voltam fiatal, amikor még nem tudtunk a klímaváltozásról, más jellegű globális kihívások voltak akkor. Ez a tapasztalat reményeim szerint segít majd a résztvevőknek a mai kor kihívásaira való válaszadásban, és segít mindannyiunknak, hogy könnyedebben éljünk ezen a bolygón.”