A 8tól8ig közössége egy jobb VIII. kerületért, élhetőbb Csarnoknegyedért tevékenykedik. Célunk az itt élők életkörülményeinek javítása, érdekeik képviselete, a közterek színvonalának emelése, a Csarnoknegyed – és hosszabb távon – a kerület megítélésének javítása. Működésünk alapja, hogy nyolcadik kerületi ügyeket karoljunk fel az itt élők bevonásával, ez által megteremtve egy helyi közösséget.
közösségszervezés
2015. feb 5.
Hogy egy képzés mitől tud remek lenni, az több dologtól is függ. Nálunk most nagy együttállás volt, úgyhogy lehet mondani, hogy jól sikerült a közösségszervezési tréningünk a Wekerlén. Már például az fontos hozadéka volt, hogy letisztult: a közösségszervezés miről szól és miben más is, mint a közösségfejlesztés.
