Kőváriné dr Bartha Ágnes írása

2017 szeptember 30-án tanulmányúton vehettünk részt, Visnyeszéplakon. A települést Kocsis Károly, Bódis Éva mutatta be, akik szívesen fogadtak és engedtek betekintést mindennapjaikba, válaszoltak számtalan kérdésünkre.

Visnyeszéplak egy aprócska település a Zselicség dél-nyugati peremén. Kivételes természeti adottságokkal rendelkező helyről van szó, amelyet az infrastrukturális hiányosságok (szilárd útburkolat, vezetékes víz, orvos, busz, posta stb. hiánya) miatt lassacskán elhagyott a lakosság. A kilencvenes évek elejére a kb. 600 lakosból alig 30-an maradtak. Azonban az elvándorlás kiváltó tényezői más szemszögből kimondottan vonzóvá tették a települést.

Az 1990-es évek elején fiatal családok felfedezték a hely adottságait. Indíttatásuk a lassan elfeledett keresztény, népi hagyományaink újraélesztése, gyakorlása, másrészt ezzel szoros összefüggésben egy fenntartható életvitel, a természettel való harmonikus együttélés elérése volt.

Visnyeszéplakon, ahogy a helyiek mondják, minden adottság megvan ahhoz, hogy az itt lakók minimális munkavégzés mellett harmóniában éljenek embertársaikkal, a természettel és nem utolsósorban önmagukkal. Az itt élő családok önellátásra törekednek, egy önmagát nagy részben eltartó és fenntartó településsé szeretnének válni. Az önellátás sok szinten már megvalósult. Élelemből szinte mindent megtermelnek maguknak. Energiaszükségletüket részben fedezik megújuló energiákból, mint napenergia, tűzifa, de az áramot még hálózatról kapják. Az energiával, vízzel és egyéb javakkal az ökológiai takarékosság elve alapján gazdálkodnak, így nagyon kevés hulladék keletkezik.

Az önfenntartó falu, és általában a falu legfontosabb összetevőjének a helyi közösség kialakítását, összetartó erejét tartják. Ide több olyan család költözött, akiknek elegük lett a pénzhajszoló életformából, a fogyasztói társadalomból. Itt szeretnének egy számukra sokkal értékesebb életet élni. Követendőnek a hagyományos falusi értékrendet tartják, ennek a világnak a szellemiségét próbálják megélni és átalakítani ma is élhető életmódra. Megpróbálnak néhány dolgot másképpen csinálni mint a többség és hiszik, hogy ez a többség javára is válik majd. Az egymásrautaltság, a hasonló elképzelések és a közös ünnepek adják meg az összetartozást.

Gyümölcsészettel, kertgazdálkodással, gyógynövényekkel, méhészettel, kisebb mértékben gabonatermesztéssel foglalkoznak. Az állattartók aprójószágot, kecskét, néhányan szarvasmarhát, lovat és juhot tenyésztenek. Az itt készült kézműves termékek jobbára a falun belül találnak gazdát. A falun kívülre leginkább faragott bútorok és nemeztárgyak kerülnek. Minél kisebb pénzforgalomra törekednek, a szükségleteiket csere és önellátással elégítik ki a leginkább.

A beszélgetés után Éva asszony – aki a közösség egészségben tartásáért tevékenykedik - bejárta velünk a közeli mezőt, ahol a gyógynövényeket szokta gyűjteni. Megmutatta a most éppen látható ismertebb növényeket, elmondta a gyűjtésének módját, idejét, a felhasználásukról is szót ejtett. Házába invitált, ahol a száradó növényeken kívül a feldolgozott termékeit, szappant, tinktúrákat, teákat is megnézhettük. Természetesen itt is sok kérdés merült fel, mind a termékekre, mind az itteni életre, mind a közösségre vonatkozóan.

Visszatérve a kiindulóponthoz Kocsis Károly mutatta be a gyümölcslé előállítás kisléptékű módszerét. Elmesélte a berendezések megvásárlását segítő baráti kölcsönök történetét, a légyártás menetét, a szerkezet működési elvét. Végül a saját receptúrák szerint készült különlegességekről is beszélt.

Az érdekes napot koronázta a lehetőség, hogy részt vehettünk a közösség napján, a közös étkezésen és beszélgetéseken. Így teljes képet kaphattunk az ökofaluról, összetartó közösségéről, a jövőt előrevetítő nyüzsgő gyereksereg közepette.