Helyi közösség

A Zuniverzum egy olyan együttműködő, összetartó fővárosi közösség, amely konkrét ökologikus kezdeményezéseket valósít meg Zuglóban. A tagok helyi lakosok, akik szeretnének tenni egy élhetőbb lakókörnyezet kialakításáért. A csoport 2019. júniusa óta létezik.
Eddigi tevékenységeink között kiemelt helyen szerepelt a zuglói Klímaerdő gondozása és fejlesztése, de a tagok igényei szerint több kisebb zöld projektet is megvalósítottunk, mint például permakultúrás kert tervezése és megvalósítása, virágágyások és fűszerspirálok kialakítása, komposztálás, szemétszedés stb. 2020. októbere óta városi permakultúrás klub-ot működtetünk, amely jelenleg online fut. 

A 8tól8ig közössége egy jobb VIII. kerületért, élhetőbb Csarnoknegyedért tevékenykedik. Célunk az itt élők életkörülményeinek javítása, érdekeik képviselete, a közterek színvonalának emelése, a Csarnoknegyed – és hosszabb távon – a kerület megítélésének javítása. Működésünk alapja, hogy nyolcadik kerületi ügyeket karoljunk fel az itt élők bevonásával, ez által megteremtve egy helyi közösséget.

Feliratkozás RSS - Helyi közösség csatornájára