Molnár Ágnes

Molnár Ágnes vagyok, esztéta és amatőr közösségszervező.

Az egyetem alatt és után is civil szervezetek környékén ólálkodtam ilyen-olyan formában. Fontosnak tartom a közösséget és a körülöttem levőkkel azon dolgozunk, hogy közösségi igényeken alapuló projekteket hozzunk létre. Ez azonban nem csak az érintettekre, hanem magunkra nézve is folyamatos szemléletváltozással járt és jár most is. Céljaink elérése során nem csak a különböző problémák orvoslására, hanem a fenntarthatóságra is törekedtünk.

Ezért kezdtünk el gerillakertészkedni is, amely alkalmat adott arra is, hogy finom utalásokat hagyjunk az utca emberének: ebből elég volt. Debrecen az ország második legnagyobb városaként a sor végén lohol zöld felületek tekintetében. És miért? Mert MI, a közösség hagytuk.

Úgy gondolom, hogy egy városon belüli mintaprojekt képes lenne arra, hogy ösztönözzön akár más lakosokat is a változtatásra. Ezért döntöttünk úgy, hogy kijelölünk idén egy terepet, ahol közösségi interjúzásokat kezdeményezünk. Az igények és problémák feltérképezése a cél, illetve olyan közösségi vezetők találása, akik hajlandóak tenni a környezetükért. Hogy sikerülni fog-e? Kérdezd meg egy év múlva!

Jelenlegi és jövőbeli projektjeink: a biodoboz, a magbörze, a mozgó közösségi kert, a Debrecen Bike Maffia, a ruhacsere, a közintézmények zöldítése és a gerillakertészet is megfelelő módszerek arra, hogy társadalmi bázisunkat növeljük és tudásátadást valósítsunk meg. A programok és az akciók révén bemutatjuk hogyan lehet fenntarthatóbb, szociálisan érzékenyebb közösségben élni, legyen az akármilyen nagyvárosban is.

Az Átalakulás mozgalmához való csatlakozás és a közösségszervezésben való részvétel által olyan szakmai támogatás van a hátunk mögött, amely energiáinkat képes a megfelelő mederbe terelni. Az eredményeinket akkor tekintem sikernek, ha az eszközök már rajtunk kívül is használatban vannak, nélkülünk is bővülnek.

Elérhetőségek: 
Magyarország
Telefon: (30) 680-59-42
HU