Landshare avagy kertészkedjünk együtt

A „kertmegosztás” (landshare) programot 2010-ben indította el Angliában egy lelkes helyi lakos, Lou Brown. A célja az volt, hogy összehozza azokat, akik szívesen kertészkednének, de nem kertes házban laknak, olyanokkal, akik valamilyen oknál fogva nem tudják megművelni a kertjüket. Az utóbbiak lehetnek kertes házban élő idős emberek, vagy sokgyerekes szülők, akik a napi pörgés mellett a hátuk közepére sem kívánják a kert rendezését.
A River Cottage főszereplőjét követve minket is megfogott a kezdeményezés. Kis civil társulásunk felvállalta, hogy az ötlet mellé áll és megpróbálja itthon is meghonosítani.