Az egyesület sikerrel zárta a településen megvalósuló TÁMOP tanodaprogramot. Nálunk a tanoda nagy előrehaladás volt. Azoknak a gyerekeknek, akik még nem tudtak Kázsmárktól tovább menni, most nagyon sok szép helyet meg tudtunk mutatni: táboroztunk, kirándultunk, piknikeztünk, a felnőttekkel közös főzéseket szerveztünk. Az aluliskolázottak kijárhatták a 7-8. osztályt.
Létrehoztuk az “Aktív Anyák Hangja” csoportot a kázsmárki roma asszonyok részvételével. Ennek eredményeképpen megjelent a Kázsmárki roma asszonyok recept füzete, valamint két újságunk is megjelent Erős Nők címmel.
Továbbá egyesületünk pályázaton megnyert egy mikrobuszt, amit ez idáig a munkanélküli családok megsegítésére használtunk.
Jelenleg az állattenyésztésbe vágtunk bele és a Pro lecsó programot kezdtük el, amely nagy reményeket adott a helyi családoknak. Megvannak az együttműködési szerződések a családokkal, a belépő nyilatkozatok megtörténtek. A malacok rendelése, a kerítés kiszállítása folyamatban van. Az ültetni valók rendelése Lengyelné Judit segítségével, Gosztonyi Márton managelésével és Nóri energiatakarékos kis projektjével, azt gondolom, hogy jó irányba haladunk.
