2017. nov 2.

HELYI ÉLELMISZER KISPESTI KÖZÖSSÉGEKNEK! – KÉPES BESZÁMOLÓ

A rendezvény apropója, hogy a  minőségi ennivaló és a biztonságos élelmiszerellátás a XXI. században egyre inkább kulcsfontosságú kérdéssé válik,  számos európai város alkotott már „helyi
élelmiszerstratégiákat”.  Kispesten is több önkormányzati törekvés és közösségi kezdeményezés indult az elmúlt években
azért, hogy a jó minőségű élelmiszer elérhetőségét biztosítsák a helyiek számára.

Tracey Wheatley az Átalakuló Wekerle képviseletében vett részt a programon.
"A program céljai között nem csak az infó áramlás és a téma felvezetés szerepel, hanem a kapcsolatteremtés és a téma fontosságának növelése is. Mind a civil és az önkormányzati beszámolóból látszott, hogy nagyon fontos kis lépéseket már sikerült megvalósítani helyileg és egy termékeny témára találtunk. Az étkeztetés témával "visszafogottan" foglalkoztunk, mivel erre tervezünk később visszatérni. A piac kérdéseit is csak érintettük, elsősorban mint pozitív fejleményt említve, hogy milyen jó, hogy a piacokat fejlesztés már halad. Ez a két téma tele van "forró ügyekkel", mind a helyieknek, mind az önkormányzatnak; bonyolult szerződéses, szabályozási, finanszírozási kérdésekkel vannak tele, nem is említve az érdekeket és az erőviszonyokat. Így a "nagyobb meccsek előtt" fontos volt, hogy mindenki kapjon lehetőséget látni, ki mit tett, milyen elkötelezett, és miben gondolkodik. Naivan hangzik, lehet, de a célunk egyrészt a bizalom építése volt, a partnerség erősítése. Ebben hasznos volt, hogy az Élőtisza és a Védegylet "szerepeltek", mint külső szervezők. Hogy mi lesz ebből? Ez elsősorban egy témafeltevés és leltározás volt. Az igazi nehéz kérdések most jönnek."

A helyi sajtóban is megjelent egy cikk az eseményről, itt pedig a rendezvényen készült fényképekből készített válogatást nézhetitek meg.

Az előadások

A nap első felében előadásokat hallgattunk meg, önkorányzati, állami, civil és közösségi szereplők tapasztalatairól, sikereiről és reményeiről,


Gajda Péter, Kispest polgármesterének köszöntője


Vinczek György, Kispest alpolgármestere az eredményekről és törekvésekről, na meg egy hekk


Tracey Wheatley, az átalakuló Wekerle programjáról, a gyökerektől az almáig


Mandl-Szűcs Ildikó, a Wekerlei Zöldség Kommandótól, az élelmiszerellátás szociális oldaláról


Osgyáni Elvira, kistermelő, a wekerlei piaci tapasztalatairól


Kajner Péter,  Humánökológia oktató, az élelmiszerstratégiák jelentőségéről


Szabó Tibor, a Zala Termálvölgye Egyesülettől, a térség fejlesztési lehetőségeiről


Hegedűs Gábor, a Földművelésügyi Minisztériumtól, a Városi Agrárstratégiáról

Közös gondolkodás

Az előadások során sok kérdés, ötlet merült fel. A nap második felében egy kis közös gondolkodásra invitáltuk a résztvevőket.

Lezárás

A nap végén informális keretek között folytattuk a beszélgetést, szezonális, környezetkímélő, vegetáriánus ételekkel és borkóstolóval zártuk a programot.


Katlan Tóni ízletes vacsorája


A Monori Borút Egyesület finom borai