Az ötlet már régebben felmerült bennem. igazából már az első bababörze megszervezése előtt, de akkoriban még nehéz lett volna megszervezni a közösségi médiák nem terjedtek el olyan széles körben.
Pár éve (2012-ben vagy 2013-ban?) már láttam aztán, hogy elkezdett a garázsvásár, mint olyan Magyarországon, és itt a Wekerletelepen is pár helyen elterjedni. Természetesen ismerve a garázsom véges befogadóképességét, rögtön kedvet kaptam én is egynek a megszervezéséhez, először természetesen „kicsiben”, magamnak, a saját udvaromon, egy kora tavaszi napon – egy nappal a tavaszi bolhapiac előtt, hogy a ,megmaradt holmit másnap rögtön módom legyen tovább kínálgatni . Nagy sikere volt, szerintem évadnyitó volt, és még kevés helyen volt aznap Garázsvásár, rengetegen eljöttek. Akkor is megtapasztaltam már, hogy vannak megrögzött „garázsvásárjáró-emberek”, akik ezzel töltik a hétvégéiket.
Később is szerveztem még egy-két saját garázsvásárt, mivel költözés előtt álltam, és meg akartam szabadulni a felesleges holmiktól. Sőt, mivel csak a szemben lévő házba költöztem, bevontam az eladómat is, és a szomszédaimat is – gondolván, hogy ha nagyobb a kínálat, több a helyszín, szívesebben eljönnek messzebbről is. Ebből lett aztán az ötlet, hogy 2014-ben, tavasszal csináljunk egy olyan garázsvásárt (Garázsvásár Fesztivált), ahol még több helyszín van, az egész Wekerletelepen. Meghirdettem helyi fórumokon, fb-oldalakon, és hamar összejött a másik öt helyszín, mindenhol több árussal, mert nem mindenki lakhelye alkalmas az árusításra – voltak így befogadók…
Olyan remekül sikerült, hogy 2014. őszén már 8 helyszínnel szerveztük meg a Fesztivált, mindenhol legalább 3 árusítóval. Nagyon nagy siker, igyekszünk kiegészítő programokat is mellé szervezni (bábszínház, keresőjáték, pop-up zöldbisztró, kis helyi büfé-kedveskedés a betérőknek), idegenvezetés, vagy ősszel pl aznap volt a Ruhacserebere program is délután). Visszajelzések szerint tényleg sokan jönnek más kerületekből, akár vidékről is, mert vonzó az, hogy egy utazással több helyszínt tud bejárni, nagyobb kínálatot talál – és nem utolsó sorban vonzó lehet az is, hogy akár egy jó kis sétát is tehet a gyönyörű Wekerletelepen, kellemes környezetben – és még étkezni is tud. Mindenhol adunk térképet a helyszínekről, hogy ne tévedjenek el, stb.