10 cikkből álló sorozatunk negyedik része a földhöz fűződő kapcsolatról
Bérces Dóra írása

A városi kerttől a tanyáig

Ha bárhol lehajolsz, kezedbe veszel egy kis földet, figyeld meg: van illata, melege (vagy hidege), különös összetevői. A javarésze, a váz élettelen: kövek törmeléke. A kincs benne mindaz, ami az életet viszi bele. A humusz, a korhadt növényi részek, a pirinyó élőlények, amelyeket nem is látunk. Bárhol járok, szeretek lehajolni. Az a marék föld kapcsolatot jelent. Kapcsolatot a matéria és a lélek közt. A holt anyagok és az élők között. A has és a szív közt. Kapcsolatot az emberek között.

Anélkül hogy akarnánk, idővel minden közösségnél bekúszik témaként a kertészkedés. Mindegy, hogy a város közepén (sőt!) vagy szélén élnek, kis falvakban vagy tanyabokrokban tevékenykednek, esetleg a település mezsgyéjén, a szegregátumban. Ezen nincs is mit csodálkozni: mindennek az alapja az étel, ugye. Ahhoz pedig kell kertészkedni, állatot tartani, gyümölcsfát nevelni.

Érdekes látni, hogy a különféle közösségek hogyan ugranak neki a feladatnak: mit hoznak ki az adottságokból, hogyan használják a kertészkedést eszközként a kapcsolattartásra, a közösség építésére, illetve önmaguk fejlesztésére.

Lássuk, a magyar kisközösségek mit kezdenek egy marék földdel.

Foghíjból éden

A főváros kellős közepén üres, építkezésre szánt telket hajtott fel a Grundk3rt csapata. Amíg a beruházás váratott magára, ők egy édent varázsoltak a foghíjtelekre. A közösséget az örökös költözködés jellemzi: ez a harmadik kert, amit a semmiből felhúztak. Az első kettő helyén már sokemeletes ház áll. A magyar közösségi kertek úttörőjeként, az elsők között alakultak meg öt éve, s azóta örökösen formálódnak. De van bennük azért valami markáns jegy: próbálják a legtöbbet kihozni a sztoriból. A földből és a közösségteremtő lehetőségekből is.

Lássuk az előbbit: 40 gazdálkodási egység van jelenleg a területükön, amely lehet parcella (8-9 m²) vagy magaságyás (2 m²). Ezt a zsebkendőnyi földet a végtelenségig megbecsülik: van, ahol egy ember kertészkedik rajta, de van, hogy egy család vagy egy komplett egyesület (összesen nagyjából hatvan tagot számlál a Grundk3rt). Olyan is akad, aki nem művel földet, hanem a hobbijait éli itt ki: barkácsol, átforgatja a komposztot vagy éppen csak üldögél. Sokuk számára ez a kert szexepilje: a nyüzsgő betontenger közepén ez egy privát zóna, a csönd és béke zöld szigete.

És hogy mit hoznak ki a kertből ezen túl? Télen klubot indítanak: filmet néznek, foglalkozást szerveznek, beszélgetnek. Nyáron pedig a Vajaskifli Party ad alkalmat a barátkozásra: egyedül vajat és kiflit ér boltból hozni, minden mást a kertből guberálnak össze egy jó szendvicshez. Volt már náluk Menedék Piknik, amikor Magyarországon letelepedő migránsokat láttak vendégül, szerveztek jótékonysági gyűjtést egy hajléktalan párnak, magcserét, mesenapot. De mert fenntarthatósági fronton szuperjó fejek, működtetnek freeshopot egy facebook csoportban, ahol mondjuk a fölösleges szőlőprés, fugafehérítő paszta vagy éppen lekvár, öv, cipő talál új gazdát. Ők találták ki és szervezték meg tavaly először a közösségi kertek éjszakáját: óriási nyüzsgés volt és 12 kert csatlakozott a felhívásukhoz rögtön, idén valószínűleg kétszer ennyi kert nyitja meg kapuit szeptember első szombatján. Csoda-e ezek után, hogy több film is készült róluk?

Paradicsomi állapot

Paneldzsumbujban él a soroksáriak nagy része, úgyhogy a grundi testvérnépséghez hasonlóan ők is nagy becsben tartanak mindent, aminek a kertészkedéshez köze van. Elsőre haspárti módon fogták meg a dolgot és bevásárló közösséget szerveztek, így közeli termelőktől tudnak élelmiszert beszerezni. Eddig erkélyen, balkonládában, ház előtt – ki hol tudott, nevelt egy-két tő paradicsomot és hagyományosan nyár végén rendeznek paradicsomünnepet, ahol peckesen, mellkast kidüllesztve lehet büszkélkedni a saját terméssel. De szerveztek már kertébresztő tanfolyamot és magcserét, mert lelkük mélyén évek óta készülnek valamire… Régi álmuk (immár ötödik éve rugóznak rajta), hogy legyen saját közösségi kertjük – idén valóra is vált: egy magántulajdonú, elhagyatott területet kaptak használatba. Hordják onnan sok év szemetét, rakják a rendet, életet lehelnek az udvari kemencébe: aki nem élt még panelben, elképzelése sincs, milyen erők szabadulnak fel a „saját” kiskertnek már csak a gondolatára is.

A rurál szakosztály

Magyar sajátosság: mivel az ország ötöde él a fővárosban, a maradék tömérdek területen bőven el lehet férni. Minél messzebb húzódik Budapesttől és minél kisebb egy település (minél kevesebb kijárata van), annál olcsóbban mérik a házat és a földet hozzá (egy-két felkapott régiótól eltekintve). Nos, a mi szeretett közösségünk, akik most nemcsak nevet váltanak, hanem arculatot, sőt közösségi alapot is, pont egy ilyen hangulatos, ám távoli vidéken él:

Nagyszékelyben. Festői házaik dizájnja őrzi az egykori sváb lakók lelkivilágát, portáik pedig tágasak. Azt gondolhatnánk, hogy ahol majd negyed hektáron lehet konyhakertet művelni, ott nincs szükség többre, közösségi kertre mégúgyse. Hát, ebben momentán tévedünk. Szükség van. A nagyszékelyiek kiköltözős népek, legtöbbjük megszállott kertész: egyikük alapította az első hazai magán génbankot, ahol tájfajták magjait szaporították fel és bocsátották cserére. Másikuk a hazai permakultúrás élet meghatározó személyisége: egy ideje a hazai központ létrehozásán serénykedik, az ő kitartásának köszönhető, hogy bejegyezték az első magyar permakultúra egyesületet. Terveztek nyárra egy programot, sok vendéggel, s az étkeztetéshez szánt zöldségeket maguk gondolták megtermelni – együtt. Bár az eseményt aztán lefújták, a közös munka annyira jó élménynek bizonyult, hogy kissé átgyúrva, de megtartották. Így hetente egy-két órát töltenek valamelyikük házánál kerti munkával. Mivel jelenleg hat család része ennek a rendszernek, ez látványos előrelépést hoz, ugyanakkor mindenki részéről csak egy-két órát jelent hetente. Ja, és persze idővel mindenkire sor kerül…

Másik nagy vállalkozásuk a fél hektáros közösségi gyümölcsös. Izgalommal vegyes félelemmel vágtak bele: az egyikük földjén a másikuk által nevelt gyümölcsfákkal, közös munkával – amit persze sose lehet patikamérleggel kimérni, hogy egyenlő legyen az erőfeszítés. A facsemetéket egyébként egy fajtafenntartó pályázat keretében hozták össze, s marad jócskán: 20 faj gyümölcsfát és cserjét sikerült szaporítani a naspolyától a ribizkéig. Sokat szétosztottak helyi családoknak, s kaptak belőlük vissza azok is, akiknek öreg fáit így az oltóvesszőkön keresztül tovább éltetik. A közösségi gyümölcsösben 120 fát nevelnek, úgyhogy néhány év múlva hatalmas befőző partikat lehet majd csapni.

Több izgalmas foltja van még a területeiknek: a közös erdő, amely egyfelől számháborúzni kitűnő, aztán a saját és a vendégház számára szolgál tüzelővel, amit lovaskocsival visznek haza. Másrészt a közös relax-rész: a diófás pihenő tűzrakóhellyel, a közös kaszáló és a közös állattartó rész: két család legelteti itt napközben az állatait.

Száz szónak is egy a vége. Több hektárnyi közös területet vásároltak meg a faluban és a határban a kisközösség lakói, úgyhogy mindenképp izgalmas kísérlet az övék: vajon egy olyan organikusan formálódó képződmény, mint egy közösség, tud-e ekkora területet befogni? Az eddigi jelek szerint igen.

Mindhárom közösségnél azt lehet mondani, hogy nem a föld művelése az első szempont, hanem hogy a rajta dolgozó emberek kapcsolatban legyenek. A cél, hogy a közösség erősödjön, az ehhez vezető út pedig a termőföld. Szép kép, nem?