Csörögi Tanoda

Csörög község Pest megyében található Vác mellett, lakossága 2600 fő körüli. Budapesttől 36 kilométernyire fekszik, sokan járnak be dolgozni a fővárosba. A településen együtt élnek a romák és nem romák. A településnek óvodája van, iskolája azonban már nincs. A községben CKÖ működik. A 300 iskolás korú gyerek a környező településekre jár iskolába. (összesen 22 különböző iskolában tanulnak.) A Tanodát 2012 nyarán hozták létre, szombatonként vannak foglalkozások egy ovis, két alsós és egy általános iskola felső tagozatára járó csoport van. Havonta egyszer tartanak szülő fórumot.

2013 augusztusában megkezdődött a biobrikettek kísérleti gyártása, amiben a Tanodába járó gyerekek szülei két műszakban dolgoztak, 4-4 órában. Idén már szeretnék az összes család teljes tüzelőszükségletét biztosítani. A briketteket az elvégzett munka arányában osztják szét. A szülő fórum résztvevőinek rengeteg tervük van, most dolgoznak ezek kivitelezésén. Májusban elkezdődtek a közösségi kert előkészítő munkái is!

Mi hozott titeket össze?: 

A Tanoda, azaz Yvette és Tina :-)

Amire büszkék vagyunk: 

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a gyerekeinkkel foglalkoznak a Tanodában. A brikett programra is büszkék vagyunk, jól sikerült tavaly, idén most kezdünk hozzá.

Csörög
Kapcsolattartó: 
Berki Mónika
Tagok száma: 
20
Témák: 
közösségi kert
energiahatékonyság
Egyéb témák: 
tanoda
Címkék: