2016. jan 6.

Ami jön...

Sok tervünk van idénre veletek és már túl is estünk az első stábtalálkozón, ahol a közeljövőben ránk váró dolgokat rágtuk át. Egyelőre a tavaszig tartó időszakot veséztük ki.

 

Így például januárban minden közösséggel egyeztetni fogunk arról: hogyan működjenek együtt a jövőben az Átalakuló Közösségek és a Magyarország Átalakuló Közösségek Támogatói csoport? Már van is egy javaslatunk, amit hamarosan átbeszélünk mindenkivel!

 

Katalizátor találkozó és az Átalakuló Közösségek Nyitott Kapu rendezvény lesz február 6-7.-én, Budapesten, a MÜSZI-ben. Együtt értékeljük majd az eddigi munkát és megünnepeljük magunkat, mert van mit! Aztán a második napon izgalmas projekttervezést tartunk Pro Action Café módszerrel: a Pécsett elkezdődött Elismerő Feltárás alapján egy álommal kell érkeznie mindenkinek, amit tovább lehet fejleszteni, végül öt csapatnak tudunk felajánlani 100-100 ezer forintot a megvalósításhoz. A megjelent közösségek döntik majd el, kit támogassunk, belső pályázat alapján. 

Aztán bemutatkozik néhány új közösség is, aki szívesen csatlakozna az Átalakulók Nagy Szövetségéhez! Illetve mivel ez egyfajta Nagy Világnak szóló bemutató lesz, minden „régi motorosra” nagyon számítunk!

 

Mozgalmas télvége

Három képzést fogunk felkínálni február és március vége között:

  • mentorálás - február közepén, remélhetőleg a Bagázs és a Pécsi Hősök tere munkacsoport közreműködésével. A képzésen való részvételt azoknak ajánlunk, akik a sorstárs mentorálási szerepet szívesen vállalnák a program folytatásában

  •  kommunikációs - online kommunikációs képzés, (honlap, facebook, videó)

  •  konfliktusok a közösségekben - két-három napos alap mediátor képzés, mediátor képző közreműködésével. 

valamint...

  • tavasszal öt közösségi gyümölcsöst hozunk létre - három helyszín már van, még keresünk kettőt! Ki szeretne régi fajta gyümölcsfákból egy kis gyümölcsöst?

  • a kispesti képzésen edződött új trénerek legalább két kezdő képzést fognak tartani az új együttműködő közösségeknek.

 

Kezdetnek nem rossz, ugye?