2014. aug 12.

Hozzátartozó – avagy interjú egy katalizátor feleségével

A pécsi Kalányos család azon ritka esetek egyike, ahol a férj és a feleség is civilként dolgozik – ráadásul a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál a helyi szegregátumban élők jobb életének elősegítéséért, illetve munkaidőn kívül a Hősök terei munkacsoportban – ugyanott, ugyanezért. A Kisközösségek Átalakulás programban Kalányos Zsolt képviseli helyi katalizátorként a pécsi Hősök terei munkacsoportot. Feleségét, Kalányos Zsoltné Gyöngyit most ismertük meg a kunbábonyi Nyári Egyetemen, ahol férje a peremhelyzetben élőkről szóló műhelybeszélgetés egyik meghívott résztvevője volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Gyöngyi hogyan élte meg a program résztvevőivel való első találkozást, miként befolyásolja férje civil és még civilebb munkája az életüket.

 

Zsolt lassan egy éve részese a programnak, te eddig legfeljebb hallomásból tudtál róla. Most jöttél el először megnézni kik vagyunk, mit csinálunk, miről szól a Kisközösségek Átalakulásban projekt. Milyen élmény volt ez számodra?

-          Itt volt a kislányom, Zsófi és Zsolt is, tehát ez mindenképp jó érzés volt. Amiatt is, mert oldódnom kellett az elején. Jó érzéssel töltött el, hogy Zsoltnak megkönnyebbült volt, hogy maga mellett tud minket, így nem kell tízpercenként hazatelefonálnia, hogy minden rendben van-e. Nekem is jó volt, hogy vele lehettem együtt illetve megismerhettelek titeket is: hogy hova jön a férjem, kiket ismer meg és ezek az ismerősök – hiszen a munkánk is közös – közössé tudnak válni. Illetve Zsófi számára ez egy nyaralás.

A múltkor egy különleges helyzet állt elő: pont Zsolt születésnapjára esett a hétvégi képzés. Említette is, hogy nehéz szívvel engedtétek el. Hogyan éled át azt, hogy a férjed egy „külső” projektben dolgozik, időnként el kell mennie programokra és bizonyos dolgok ilyenkor áldozatul esnek?

-          Tudod, az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ha ez öt-hat évvel ezelőtt esett volna, amikor még Zsófi pici volt, akkor Zsolt nincs itt. A család a legfontosabb és a gyerek – legalábbis nálunk. De mivel Zsófi már nagy (10 éves) és megérti ezt, ezért nem okoz gondot. Amikor Zsoltinak születésnapja volt júniusban és eljött, akkor egy remek csajos programot hoztunk össze. Együtt készültünk Zsófival a születésnapi ünnepségre, megsütöttük a tortát, feldíszítettük a konyhát és már alig vártuk, hogy Zsolti hazaérjen és hogy berakhassuk a születésnapi dalt a cédébe és közösen énekelhessünk. Vártuk nagyon. Ha ez pár éve lett volna, nem tudtuk volna megoldani.

"Figyelünk rá, hogy megfelelő, minőségben eltöltött szabadidőnk legyen..."Te magad is részt vettél a műhelybeszélgetéseken, az esti megbeszélésen és önkéntes munkát is vállaltál a konyhán. Milyen volt számodra ez a két nap?

-          Tanulságos. Tanultam belőle, hogy más közegben hogyan működnek ezek a közösségi dolgok. Illetve azon gondolkodtam folyamatosan, hogy hogyan tudnám én ezt Hősök terén az én kis csapatommal továbbvinni és mennyire kéne változtatnom azon a helyzeten, hogy ott ez befogadó legyen. Teljesen más közeg, teljesen más emberek, nyilván a hátrányos helyzet és egyéb más mindenből adódóan másként kell ezt tálalni és másképp kell ezzel foglalkoznunk ott. De hát ezt mindenképp tudjuk ott alkalmazni, ha az alapjait nézzük. Nekem nagyon jó két nap volt ez.

Hogy sikerült ismeretséget kötnöd? Egyáltalán könnyen ment?

-          Azért szerencsés, mert én barátkozós vagyok, könnyen tudok kapcsolatot teremteni… hát nem mindenkivel, de azzal, aki erre nyitott. És ez egy nyitott közösség volt – ha egyáltalán nevezhetem közösségnek – mert mindenkinek azonos a célja. Mi tapasztalatcsere miatt jöttünk ide. Nem éreztem magam rosszul amiatt, hogy cigány vagyok, hogy kisebb az iskolai végzettségem, vagy bármi egyéb. Igen, én is barátkoztam és engem is elfogadtak. Mert úgy nehéz barátkozni, ha nem fogadnak el. De ha én is nyitok és velem szemben is nyitnak, úgy könnyű.

Mindketten határozott egyéniségek vagytok, de meglepően nagy az összhang közöttetek.  

-          Igen. Ezt Anta és Linda úgy szokta megfogalmazni, hogy Zsolti a fej és én vagyok a szív. Csak tudod, a szív nem mozog a fej nélkül és a fej a szív nélkül. Zsoltival kiegészítjük egymást: ami neki nehézség, az nekem könnyebbség és fordítva. Zsolt az életben nem ül le a számítógép elé: én írom a beszámolóit, én dokumentálok. Viszont ha gyakorlatias rész van, például egy busójárásra maszkot kell készíteni, akkor kérem előtte való nap, hogy figyelj, nekem ez a sablon nagyon tetszik, gyártsuk már le otthon a gyerekeknek! Akkor ő megcsinálja, mert én ebben nem vagyok jó.

Számos családnál, amikor az egyik fél dolgozik civil területen, ami elég nagy odaadást igényel, ez azt jelenti, hogy sokat van távol a családtól, nincs annyit otthon, el kell utaznia egy-két napra. Ez konfliktushelyzetet szokott okozni.

-          Mi szerencsések vagyunk, mert egy területen dolgozunk: egyugyanaz a cél. Figyelünk rá, hogy megfelelő, minőségben eltöltött szabadidőnk legyen, amiben benne van a kislányunk és Zsolt is. Ez számunkra fontos. Persze rengeteget dolgozunk mindketten, de nem szokott gondot okozni. Ha azt mondom, hogy most neked kéne a kislányért menni az iskolába, mert nekem túlóráznom kell, mert áll lent a házban a sor (szerk.: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösségi háza), akkor ő megy. Én megmondom őszintén, hogy ha Zsolt távol van, akkor azt arra használom, hogy a kislányommal legyünk és lányos dolgokat csináljunk. Akkor manikűrözünk, lakkozunk, akkor megyünk fodrászhoz. Ha pedig Zsolt otthon van, nekem pedig pont munkám adódik, akkor jó, hogy Zsolt elviszi horgászni, mert én biztos nem fogom sohase. Viszont ha hazajönnek és én még mindig nem végeztem, akkor még meg is csinálják a vacsorát ketten és várnak együtt. Vagy ha éppen Zsolt szeretne pihenni, Zsófi viszont még nyüzsögne, akkor lejön hozzám a házba és nyüzsizik velem, Mivel nem lakunk messze a munkahelyünktől, így Zsófi is könnyen közlekedik kettőnk között. Nyilván amikor iskolaidőszak van, akkor nehezebb, de akkor is ott a hétvége és egy hónap két vasárnap – ez szent és sérthetetlen: az a gyerekemé, ha törik, ha szakad.

Amikor egy olyan család van, ahol az egyikük benne van a projektben, a másik pedig nem, ott rengeteg feszültség tud kialakulni emiatt. Mi mindketten tudjuk, hogy vannak olyan konfliktusok a munkánk során, amit abban a pillanatban kell megoldani, nem lehet halasztani. A civil munkát nem mindig lehet befejezni a terv szerint, vannak halaszthatatlan dolgok, meglepetések, ez nem nyolctól négyig munkakör. Emiatt nálunk még sosem volt tányértörés. Soha. Mi egyébként sem szoktunk veszekedni.

Mindketten nehéz területen dolgoztok, ráadásul nem mentek haza, hanem ott éltek a közepében, ti hogy tudtok töltődni?

-          Régebben bölcsődében voltam gyerekgondozó, míg Zsolti szobafestőként dolgozott. Amikor a Máltához kerültem, azt kell hogy mondjam: megtaláltam negyven évesen azt, amiben kiteljesedhetem és meg tudom valósítani magamat. A töltődés? Töltődés az is tud lenni, hogy egy nap úgy indul, hogy negatív és a végére kiteljesedik, valami jóval zárul. Amikor egy gyerek odajön és azt mondja nekem, hogy te vagy a legszebb. Meg ha te holnap nem leszel, akkor nem jövök a házba. Vagy amikor azt mondja, hogy tök jó, hogy itt laksz a területen, mert följöhetek hozzád, mert tudom, hogy Zsófinak van labdája. Vagy ha azt mondja, hogy nincs cipőm és én pedig tudok neki adni egy párat, amit kinőtt a Zsófi. Adni öröm. Akár magadból, akár a szabadidődből, akár bármiből. Ez engem feltölt. Nem is érzed már, hogy fáradt vagy és este 10 óra van, és nem is jutott arra időd, hogy leülve megegyél egy szendvicset. Azzal töltődöm fel, hogy visszakapom a szeretetet, amit adok. És ez nemcsak a gyerekekre vonatkozik, hanem a felnőttekre is. Én a gyerekemmel is úgy érzem, ha csak a felét kapom vissza, akkor tudom, hogy jó helyen vagyok. Más gyerekektől ha csak a húsz százalékát kapom vissza, vagy tíz év múlva eszébe jut, hogy volt egy néni, aki ezt és ezt tanította nekem, az jó. Valahova elvitt engem és ez nem mérhető. Ez a lelkemnek és az életemnek célja. Feltöltődni? Nincs is rá igényünk. Ha gond van, akkor el tudom mondani a páromnak, ő is ugyanazon a területen dolgozik és ő mond három olyan mondatot, amitől megnyugszom. Vagy azt mondja a lányom, hogy látom anya, fáradt vagy és kene neked egy zsíros kenyeret ez a világ legjobb dolga. Hogy szeretve vagy. Én abból nem tudok töltődni, hogy nem dolgozom és elmegyek két hétre szabira. Attól megőrülök, hogy ha nem tudom tenni a dolgom.